A Flydogs Hungary rövid története

Az Aquincum Agility Sportegyesület 1997-ben alakult.

Az agility mellett az első időktől fogva nyitott volt az egyesület különféle kutyás sportok, mint a munkasport, terelés, frisbee irányában.
A kutyás frisbee 2001-ben érkezett az országba, Tar Bélának köszönhetően, aki az első - már gyakorlott - kutyákat, és korongokat is behozta az USA-ból. Az eltelt évek alatt számtalan bemutatót rendeztünk különféle sporteseményeken, kutyakiállításokon, míg 2007-ben egy meghatározó esemény történt:
hazánkba látogatott Peter Bloeme, a Skyhoundz szervezet kétszeres világbajnok elnöke, aki egy két napos szemináriumot tartott a korongozás iránt érdeklődő kutyások számára.

Ezután felgyorsultak az események, megkezdődtek a szervezett edzések, és 2007-ben már valódi versenyeket is rendeztünk, majd 2008 februárjában az Abony Városi Sportcsarnokban az első igazi nemzetközi verseny is megrendezésre került.

2008-ban kaptuk meg első alkalommal a lehetőséget arra, hogy a Skyhoundz szervezet világbajnoki válogatóversenyét megrendezzük, melyen Jeff Perry, a szervezet társelnöke volt a vezetőbíró, a versenyzők pedig Németországtól Törökországig számos helyről érkeztek.
A versenyhez természetesen szeminárium is társult a sport iránt érdeklődők számára.

Ebben az évben indult először magyar versenyző először a
Világbajnokságon.


 

 

2009-ben egy szomorú apropójú nemzetközi versenysorozatot kezdeményeztünk a belga Sven Van Driessche -vel együtt: a sport egyik emblematikus alakjának emlékére azóta is megrendezésre kerül az emlékverseny sorozat, melyben számos európai ország részt vesz.

Még ebben az évben rendkívüli megtiszteltetésben lehetett részünk: a Flydogs Hungary kapta a Skyhoundz szervezet első Európa Bajnokságának rendezési jogát.

Az Európa Bajnokságon vehettük át a Skyhoundz különleges díját, mely azóta is a legnagyobb szakmai elismerés:
2010-ben folytatódtak a megkezdett sorozatok, több nemzetközi versennyel,
szemináriummal.
2011
   
-Képek facebook oldalunk "History" albumában